2024. Március 29. péntek
A csonttörések megelőzésének legjobb módszere az lenne, ha a csontfejlődés során a csontok nem jutnának el a törésekre hajlamosító szakaszba. Ennek egyik gátját eddig az jelentette, hogy a csontszövet keletkezésének és érésének folyamata nem volt teljesen ismert.

A Houstoni Egyetem kutatóinak sikerült szövettenyészetben valódi emberi csontot létrehozni, amelyen most tanulmányozhatják a csontszövet növekedését és fejlődését.

csontok, csontszövet

A Mark Clarke professzor és munkatársai által létrehozott struktúrának nincs mesterséges összetevője. „Azt a két sejttípust használtuk fel, amelyeket a szervezet is használ, a csontot építő oszteoblasztokat és a csontokat bontó oszteoklasztokat – magyarázta a professzor. A végeredmény pedig mindenben teljesen megegyezik az új csonttal, beleértve az ásványianyag-tartalmat, a szövettani képet és a növekedési faktorok szintjét.”

Az űrhajósok csontsűrűsége az űrutazás során gravitáció hiányában jelentősen csökken, ezért földet érésük után is különösen hajlamosak a törésekre, ameddig szervezetük vissza nem építi az ásványi anyagokat a csontokba. Hasonló csontvesztés jön létre a menopauza után lévő nőkben és a gerincvelősérült betegekben is. Az ilyen esetek kezelését, illetve a rekonstruktív arcsebészet fejlődését szolgálhatja majd a houstoni kutatók munkája.


Forrás: Medipress
2009. 12. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés