2024. December 22. vasárnap

A biszfoszfonátok ugyan eredményes szerek az oszteoporózis kezelésére, ám ritka, de súlyos csontelhalást (oszteonekrózist) is okozhatnak, amikor a csont nem jut elegendő vérhez és összeomlik. Legalábbis erről számol be számos cikk, köztük a legújabb a Journal of Rheumatology lapban jelent meg.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit! 


Az állkapocs biszfoszfonát-adagolással összefüggő csontnekrózisa (BRONJ) egy viszonylag új betegség, amelynek terjedését főként a biszfoszfonátok megnövekedett alkalmazása okozza.

csontritkulás csontelhalás biszfoszfonát

„A biszfoszfonátok alapvetően a csont átépülését csökkentik. Sajnos ezt képesek túlságosan is gátolni, hosszútávon zavarva az oszteoklasztok (nagy, többmagvú sejtek, amelyek felszívják a csontot, és kalciumot juttatnak a rendszerbe) működését, valamint azok csontépítő képességét.”- írta Shalmali Pal 2007-ben egy cikkben. A Harvard Fogorvostudományi Karának egy új kutatása során felfedezték, hogy ez a jelenség főként az intravénásan adott biszfoszfonátok esetében áll fent, a szájon át szedett szernél a kockázatát alacsonyabb.

A helyzet azonban nem egyértelmű, a Journal of Rheumatology-ban most megjelent cikk szerzői épp az ellenkezőjére találtak bizonyítékot. A kutatók szerint bizonyos szájon át szedett oszteoporózis elleni szerek (pl. a risedronsav, az etidronát, vagy az alendronsav) majdnem megháromszorozzák a csontnekrózis kialakulásának kockázatát. „A csontnekrózis ugyan egy ritka mellékhatás, a biszfoszfonátok használata viszont nagyon gyakori.” – magyarázta Dr. Mahyar Etminan klinikai epidemiológus egy sajtótájékoztatón. „A biszfosztonátot szedők egyre többet hallhatnak a potenciális mellékhatásokról, és kutatásunk eredményei lehetővé teszik majd a kezelőorvosoknak, hogy jobban tájékoztassák betegeiket, mekkora is a kockázat.”

Etminan és munkatársai 88 000 quebeci lakos 1996-2003 közötti egészségügyi adatának felhasználásával készítették tanulmányukat, miután felfigyeltek az állkapocs csontnekrózisa és a biszfoszfonátok szedése közötti összefüggésre. A kutatók saját felmérésük eredményeinek tükrében megkérdőjelezik a Harvardi kutatás eredményeit. „Azt gondoljuk, hogy az orálisan szedett biszfoszfonátok hatása és a kutatásban megfigyelt állkapocsnekrózis hamis eredmény, és ellentmond más kutatásoknak.” – írják. „Nemrég bebizonyítottuk, bár nem specifikusan az állkapocs csontnekrózisára, hogy ezek a szerek valóban növelhetik a csontelhalás kockázatát.”

Az Amerikai Fogorvosi Társaság (ADA) elfogadta a csontelhalás és a biszfoszfonátok közti kapcsolatot, és és egy sor ajánlást adott ki a fogorvosoknak az állapot kezelésére.

 Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Medipress
2008. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés