Ősi örökségünk az édesszájúság

Nem véletlenül lett az emberek egyik kedvenc íze az édes, ez az íz ugyanis az egyik legfontosabb energiaforrásunkhoz, a szénhidráthoz kacsolódik. Az ősember számára tehát evolúciós előnyt jelentett, ha megtalálta a legtöbb energiát tartalmazó táplálékot, például az érett gyümölcsöket, amelyek egyben a legédesebbek is. Az édes íz érzékelése és szeretete nemenként és korcsoportonként is eltérő lehet: a férfiak például kevésbé édesszájúak, a gyerekek azonban annál inkább. Kamaszkorunkra azonban az édes íz utáni vágy csökken.

Ha nem akarunk elhízni, könnyen becsaphatjuk a szervezetünket, ha megértjük az édes íz érzékelésének mechanizmusát. A nyelven és a szájpadláson különböző ízérzékelő receptorok vannak, amelyek közül az édesre érzékenyek a nyelv hegyén találhatóak. Ezeknek eltérő számuk lehet egyénenként, ami meghatározza, hogy kinek milyen töménységű ízre van szüksége az érzékeléshez. A szakértők szerint két típusú ember létezik: az egyik, aki édes ételt fogyasztva egyszer csak úgy érzi, hogy már eleget evett, már túl tömény. A másik típusú ember azonban képtelen besokallni az édes íztől és úgy növekszik az élvezet érzése, ahogy az édes íz érzése fokozódik a szájukban. Sőt ezek az emberek az édességfogyasztást kifejezetten nyugtató hatásúnak élik meg.

Szerencsére azonban a receptorok nemcsak természetes cukrokra, hanem a kémiai úton előállított vegyületekre, vagyis az édesítőszerekre is reagálnak. Ez jó hír, hiszen ezeknek az igazi cukrokhoz képest gyakorlatilag elenyésző a kalóriatartalmuk.

Ossza meg:

Kövessen minket: