2024. Március 28. csütörtök

Az átlagéletkor növekedésével egyre nagyobb problémává válik az időskori demencia (elbutulás). Ausztrál tudósok bebizonyították, hogy a fizikai aktivitás jelentősen javítja az idősebbek memóriáját és késlelteti a szellemi hanyatlást.


A Melbourne-i Egyetem kutatói olyan ötven év fölöttieket vizsgáltak, akik valamilyen memóriazavarral küszködtek, ám esetükben még nem alakult ki a demencia. A résztvevők fele könnyű testmozgást végzett, például hetente háromszor 50 perces sétát iktatott be a napirendjébe, a kontrollcsoport tagjai viszont folytatták megszokott életmódjukat.

súlyzót tartó idős nő, elbutulás, demencia, fizikai aktivitás

Hat hónap után a vizsgálat résztvevőivel memória- és egyéb teszteket végeztettek, beleértve például olyan feladatokat, amikor a megadott listán szereplő szavakat kellett megjegyezniük. Mint kiderült, a fizikailag aktívak jelentősen jobban teljesítettek e teszteken, mint a tunyaságra ítélt kontrollcsoport tagjai. A fizikai aktivitás jótékony hatása további 12 hónapon át megmutatkozott.

„Ismereteink szerint ez az első olyan kutatás, amely bebizonyította, hogy a testedzés javítja a memóriazavarokkal küszködő idősek kognitív funkciót” – hangsúlyozták az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában (Journal of the American Medical Association) közölt tanulmányukban a kutatók. Mint kifejtették, a javulás ugyan csekély mértékű, ám mégis jelentős annak fényében, hogy milyen kevés mozgás révén érték el a vizsgálat résztvevői.

A lakosság elöregedésével az időskorúak szellemi hanyatlása egyre komolyabb társadalmi gonddá válik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint bolygónkon mintegy 37 milliónyian szenvednek maradandó szellemi hanyatlásban – túlnyomó részük az Alzheimer-kór áldozata, s az előrejelzések szerint a következő 20 évben számuk drámaian megnő. Ennek jegyében a kutatók folyamatosan keresik annak a módját, hogy miként lehet késleltetni az időskori demencia kialakulását.


Forrás: MTI
2008. 09. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés