2024. December 03. kedd
Az iskolás gyermekek 18 százaléka saját bevallása szerint evészavarral küzd – derült ki egy finn felmérésből. Az evészavar megléte ráadásul más pszichés problémákkal is összefügg.

A finnországi Turku Egyetem pszichológusai egymást követő két évben végeztek felmérést 15 és 17 éves tanulók körében. A fiatalok 13%-a jelezte az első vagy a második alkalommal, hogy evészavarral küzd, míg 5% mindkét esetben.

étkezési zavar, evészavar

A felmérés szerint az állandó evészavarral küszködő gyermekek sokkal több pszichés problémáról számoltak be, és sokkal inkább szenvedtek tartós étkezési zavartól azok, akiknél korábban szorongásos panaszok jelentkeztek. „Észrevettük, hogy a szorongó gyermekek esetében fiatal felnőttkorban 20-szor nagyobb az étkezési zavarok előfordulása” – mondta el Lea Hautala, a kutatás egyik résztvevője.

Az étkezési zavar kétszer gyakoribbnak bizonyult a lányok körében, és esetükben ötször gyakoribb volt a probléma folyamatos fennállása. Az is kiderült, hogy a tartós evészavarral küzdők 63%-a normál testsúlyú, és csak 37%-uk volt túlsúlyos.

A tartós evészavarral küzdő tanulók 70%-a számolt be egészségügyi panaszok (hasi fájdalmak, szédülés, fáradtság, fejfájás, alvászavar) meglétéről, szemben az evészavar nélküli tanulók 40%-ával.

Hautala szerint eredményeik megerősíti korábbi tanulmányok azon tanulságait, hogy ebben az életkorban gyakori a kiújuló evési zavar, és az esetek 50-60%-ában ez egy vagy két évig is eltarthat. Bár a problémák túlnyomó részben rendeződnek, 10%-nál az evészavar felnőttkorig megmarad.

A kutatók remélik, hogy eredmények hatására vizsgálják majd az evészavarok fennállását a pszichés vagy más egészségügyi problémával küzdő serdülőknél.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés