
Fadel Zeidan, az Észak-Karolinai Wake Forest Egyetem orvosi központjának kutatója és munkatársai 15 olyan önkéntest vizsgáltak, akik korábban soha nem végeztek a meditációt. A vizsgálatban négy alkalommal húsz percet gyakorolták a légzés ellenőrzésével és az érzelmek, gondolatok lecsendesítésével járó meditációt, előtte és utána pedig a kutatók mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) segítségével mérték agyi aktivitásukat.

A résztvevők lábát 48 Celsius-fokos hőnek tették ki, amit a legtöbb ember öt perc után fájdalmasnak ítél meg. A Journal of Neuroscience című amerikai tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a meditáció révén a fájdalom intenzitása 40, a fájdalomhoz kapcsolódó kényelmetlenség érzete pedig 57 százalékkal csökkent.
Az MRI-vizsgálatok szerint a meditáció jelentősen csökkentette az agyban a szomatoszenzoros kéreg aktivitását is – ez az a terület, amely kulcsszerepet játszik a szervezetben jelentkező fájdalom lokalizálásában és intenzitásának felmérésében.
A kutatók úgy vélik, a meditáció akár ugyanolyan fájdalomcsillapító hatással bírhat, mint a morfium vagy más fájdalomcsillapító szerek, amelyek gyakorta 25 százalékkal csökkentik a fájdalom intenzitását.