2024. December 18. szerda
Talán észre sem veszi, de ha mégis, akkor ne kísérletezzen házilagos eltávolítással, mert több bajt okoz, mint gondolja!

A serdülőkor velejárója a pattanások, mitesszerek megjelenése. A túlzott faggyúműködés az arc mellett a mellkason, háton és a fülben is okozhat bőrtüneteket. Mitesszer akkor jelentkezik, ha a bőr pórusaiban felgyülemlett faggyú teteje a levegővel érintkezve oxidálódik, így fekete színű bevonat képződik rajta – mondja Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa. Az egyéb testrészeken megjelenő mitesszerek jól láthatóak, szem előtt vannak, de a fülben lévő mitesszerekről alig veszünk tudomást, vagy pedig nem megfelelően próbáljuk eltávolítani. Sajnos ez a terület a kozmetikában végzett kezelések során is gyakran kimarad, nem része az arc tisztításának, holott esztétikailag és egészségügyileg is fontos a fülkagylóban jelentkező bőrhibákat is kezelni.

A bőrproblémák kezelését jobb szakemberre bízni, de az éppen csak serdülni kezdő, a testének rohamos változásait is nehezen követő fiatalok ezt olykor kellemetlennek érezik. Peterman Krisztina tapasztalatai szerint, ilyenkor a gondos anyukák végzik el a házi „kezeléseket”. Az ezen a területen keletkező mitesszerek eltávolítása azonban meglehetősen bonyolult, hiszen a fülben lévő kanyarulatokhoz nehéz hozzáférni. Előkerülnek tehát a hajcsatok és egyebek, amik fertőtlenítőt sosem láttak, de annál többször estek már le a földre. A hadművelet - aki átélte tudja, hogy igazi harcról van szó - fájdalmas is, mert a fülkagyló nagyon érzékeny. Ha megszúrják, könnyen vérzik, mert a fülek érhálózata igen gazdag.

A küzdelmes beavatkozástól gyulladt, vagy az elhanyagolt mitesszeres füleknek nem csak esztétikai vonzata van. Gyulladásuk komoly gennyes gócot eredményezhet, ami akár sebészeti kezelést is igényelhet. A problémás bőr kezelésében jártas szakember által, minimális fájdalommal megszüntethető probléma így akár könnyen orvosi esetté is válhat – figyelmeztet a Dermatica kozmetikusa. A mitesszerek eltávolítása speciális, erre a célra szolgáló, megfelelően fertőtlenített eszközök segítségével, akár helyi fájdalomcsillapítás mellett is végezhető. Külön, vagy arckezeléssel egyben, a bőrt felpuhítva, a megfelelő utógondozással az apró, de kellemetlen szövődményeket is okozó bőrprobléma kezelhető.


Forrás: www.dermatica.hu
2014. 08. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés