2024. December 03. kedd
A húsimádó nők számára rossz hírt közöltek francia kutatók: vizsgálataik szerint a sok állati fehérje fogyasztása növelheti a nőknél a gyulladásos bélbetegségek kialakulásának kockázatát.

Franck Carbonnel és munkatársai közel 70 ezer, 40-65 éves nőt követtek átlagosan tív évig. A vizsgálat ideje alatt a résztvevők 0,11%-ánál alakult ki gyulladásos bélbetegség – mint kiderült, kilencven százalékuk több állati fehérjét evett az ajánlottnál.

gyulladásos bélbetegség, állati fehérje, hús

A kutatók megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik a legtöbb fehérjét fogyasztották, több mint háromszor nagyobb volt a kockázata a gyulladásos bélbetegségek megjelenésének. Arra is fény derült, hogy a kockázatnövekedés főként a hús- és halfogyasztással állt összefüggésben, nem a tejtermékek és a tojás, vagy a növényi fehérjék gyakoribb étrendbe iktatásával.

Korábbi tanulmányok a gyulladásos bélbetegségek kifejlődésével kapcsolatba hozták már a zsírok és egyes típusú cukrok nagyobb mértékű fogyasztását, valamint a D-vitamin hiányát.

Mint Carbonnel elmondta, az állati fehérjék emésztése során olyan melléktermékek – például ammónia és hidrogén-szulfid – keletkeznek, amelyek károsak lehetnek, ráadásul a sok fehérjét tartalmazó étrend megváltoztathatja a bélflóra baktérium-összetételét is. A kutató hangsúlyozta, hogy nincs szükség az állati fehérjék teljes megvonására, a szokásos, kiegyensúlyozott étrend javasolható.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés