A gyermek hallás- és beszédfejlődése
beszéd, hallás, hallássérültA ritmus, a zene, a mozgás ősi kód az emberiség életében. Minden emberben genetikailag kódolt, ösztönös tevékenység ennek élvezete, művelése. Ritmikusság jellemzi egy új emberi élet fejlődését is. Az anyaméhben való fejlődés az élet első, még burokban védett szakasza megalapozza a további életünket. Ahogy Kodály mondja: „Az anya nemcsak a testét adja a gyermekének, lelkét is magából építi fel”.
A magzati korban rengeteg inger éri a kis „pocaklakót”. A gyermek az anyaméhben már érzékeli a hangokat és azok ritmikusságát, az érintést, a simogatást. Nem véletlenül használtam az „érzékeli” kifejezést. A hangok nemcsak a hallószerven keresztül juthatnak el hozzánk: rezgésük van, melyek eljutnak a babához az anyaméhbe.
Az újszülött még mozgásában helyhez kötött, kezét, lábát, fejecskéjét mozgatja csak és nagyon fontos számára az anya testi közelsége, érintése, ölelése. Ajánlatos kihasználni ezt az igen rövid időszakot, az intimitás lehetőségét. A gondozási feladatok ellátása, pelenkázás, fürdetés, etetés közben állandó testi közelségbe kerül az édesanya gyermekével.
Ilyenkor közel hajolhat hozzá, hol az egyik, hol a másik füléhez, és becézgetheti gyermekét ritmikus ciklusok, „dajkanyelvi” szavak mondásával:
„Hej, te,te,te! Hej, te baba! Pá, pá baba!”
„Simi keze, simi lába, pisze, pisze orrocskája!”
„Pici poci, tele hasi, hamm!”
„Pici szája, pici szeme, ez meg itt a pici feje!”
Énekelhet neki akár ott és akkor kitalált kedveskedő éneket, miközben simogatja gyermekét. Tornáztatás közben ritmikus mondókákkal érzékeltetheti az egyenletes lüktetést a baba számára.
„Egyik keze, másik keze, a magasba föl, föl vele”
„Föl, föl, fölhúzom, ki, ki, kinyújtom!” (lábacskájának tornáztatása közben)
Az édesanya ebben az időszakban sokat tartja karjai közt babáját. Közben ringathatja, sétálhat vele, éneklés és zenehallgatás közben tánclépéseket is tehet.
Az ölébe fektetve, ültetve „höcögtetheti”, miközben testközelséget teremt és így a baba füléhez is közel kerülve énekelhet, beszélhet, sugdoshat, ezzel késztetve gyermekét a „fülelésre”.
„Ááááá... aludjál.. ááááá... álmodjál!”
Az újszülött, a csecsemő életének első szakasza „gyűjtögetéssel” telik. Minél több hanggal ismerkedik meg, annál nagyobb biztonságban fogja érezni magát a zajos világban.
Miért fontosak a mondókák, dalocskák?
Ahogy növekszik a csemete, úgy tágul körülötte a világ. Ügyesedik mozgása, nyitottabbá válik a megismerésre. Mivel a baba most már kúszik, mászik, és lassan megteszi az első lépéseket, ezért a játéktevékenységben ehhez kell alkalmazkodnia a szülőknek. A gyermek már tárgyakért nyúl, pakolgatja azokat. Nagyon fontos megismertetni ezek hangjaival a babánkat! Ezek az első hangszerei!
A baba egyre több hangot hallat. Érdemes ezeket utánozni, megerősíteni a gyermekben azt, hogy ügyes. Így sikerélményhez juttatjuk, pozitív érzelemmel töltjük el és megerősítjük benne, hogy mi ezt hallottuk, és tudjuk utánozni. A babánk ösztönösen törekedni fog, hogy hallassa hangját, hiszen öröm töltötte el.
Miért is fontosak a mondókák, dalocskák? Mert például a beszédet mintázzák, legtöbbször mozgásos tevékenységgel kísérhetők és gyakori ismétlődésre adnak lehetőséget mozgásban, ritmusban, éneklésben, beszédben egyaránt. Ritmikusságukkal ingerlik a már említett ősi kódot, ösztönös mozgásra késztetik a babát. A gyermek 3 éves koráig a legfogékonyabb.
A mondókák, dalok lehetőséget adnak a hanglejtés, hangerő differenciáltabb közvetítésére. Azok a szülők, akik azt gondolják magukról, hogy ők nem tudják színessé tenni a hangmintát, azzal szembesülnek ilyenkor, hogy ösztönösen elkezdenek játszani a saját hangjukkal, mely ritmikusabbá, dallamosabbá válik. A mondókázás, éneklés közben végzett játék, mozgás lelassítja a beszédtempót, a lendülete pedig segíti a beszédhangok meghallását, utánzását.