Mi köze a Római Birodalomnak a HIV-hez?
HIV, génvariáns, Római BirodalomA Provence-i Egyetem kutatói azt állítják, hogy ókori Róma egykori provinciáinak helyén élőknél ritkább annak a génvariánsnak az előfordulása, amely védelmet nyújthat a HIV ellen. Az említett terület Angliát, Franciaországot, Görögországot és Spanyolországot foglalja magába – idézte a New Scientist cikkét a BBC. Más szakértők szerint ez a különbség inkább olyan hatalmas járványok elterjedésével függ össze, mint a bubópestis vagy a bárányhimlő.
A francia kutatóknak viszont az a hipotézise, hogy a római hódítók gyakoroltak ekkora hatást a modern európaiak génállományára. A fő érvük, hogy a génvariáns előfordulásának gyakorisága nagyjából megfelel az ezeréves birodalom kiterjedésének.
Az egykor huzamosabban a birodalomhoz tartozó országokban – mint Spanyolország, Olaszország vagy Görögország – a HIV-vel szemben bizonyos védettséget nyújtó CCR5-delta32 gén előfordulása 0 és 6 százalék közötti. A birodalom határvidékén – mint Németország vagy a mai Anglia – 8 és 11 százalék közötti az arány, míg a római hódításon kívül eső területeken ennél magasabb százalékban található meg a „védőgén”.
A franciák nem állítják, hogy a genetikai különbség a rómaiak és a helyi lakosság keveredése miatt alakult volna ki – ez egyébként történelmileg sem támaszható alá –, már csak azért sem, mert a hódító katonaság nemcsak Itáliából, hanem a birodalom más területeiről verbuválódott.
Az elmélet szerint a rómaiak egy olyan ismeretlen betegséget hurcoltak volna szét, amire a védőgénnel rendelkező emberek különösen érzékenyek voltak. Más szakértők ezzel szemben úgy vélekednek erről, hogy a fertőzéseknek valóban lehetett szerepük, de éppen fordítva: inkább növelték, mint csökkentették a génvariáns előfordulását.
Liverpooli egyetemi kutatók arra gondoltak, hogy a génvariáns védelmet jelenthetett olyan, a rómaiak idején és az után is Európán rendszeresen végigsöprő járványokkal szemben mint a „fekete halál”, vagyis a pestis. Szerintük akikben nem volt meg a génvariáns, azok számára a halált jelentették ezek a betegségek, így a variáns előfordulása húszezerből egy emberről 10 százalékosra nőtt Nyugat-Európában.
A brit tudósok azonban nem vetették el a provence-i elméletet sem. „Egyszerűen nem tudjuk. Ez is csak egy újabb darabja a kirakósnak, de még várnunk kell a bizonyíték nagy darabkájára, ami felfedi a valódi képet”– fogalmazott egyikük.