2024. Március 28. csütörtök

Gyakran előfordul, hogy módosítani kell az influenzavírusok elleni oltóanyag összetételén – mondta Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ virológusa kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy döntött: teljes egészében megváltoztatja a 2008/2009-es szezonra szánt oltóanyag összetételét.


A portugáliai Vilamourában megtartott európai influenzakonferencián a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a járvány az idén súlyosabb lehet, mint a korábbi években, mert a vírus új típusa jelenhet meg. Giancarlo Icardi, a genovai egyetem munkatársa hangsúlyozta: a legutóbb húsz éve módosították teljes egészében az oltóanyag összetételét, a változtatás általában csak egy vagy két vírustörzs kicserélésére korlátozódik.

oltást kapó nő, influenza, oltás

Berencsi György az MTI-nek azt mondta: véletlen, hogy az oltóanyagban mind a három vírustörzset „ki kell cserélni”, de változtatni kell, hiszen nem lehet előre tudni, melyik vírus okozza majd a megbetegedéseket.

A szakember kiemelte, hogy a lehető legtöbb embert be kell oltani, köztük a kockázati csoportba tartozókat, így a gyerekeket, a 60 évnél idősebbeket és az egészségügyi dolgozókat, és az oltást érdemes októberre-novemberre időzíteni. Mint hozzátette, a világ oltóanyag-gyártó kapacitása kevesebb mint 400 millió adag, ám ha kitörne egy világjárvány, akkor 1,5 milliárd embert kellene beoltani.

Az idei, év eleji magyarországi influenzajárvány nyolc hete alatt 253 ezren mentek orvoshoz influenzás tünetekkel. A laboratóriumi vizsgálatok mind az influenza A, mind pedig B vírusát kimutatták, és a 1,3 millió adag térítésmentes oltóanyag 80 százalékát felhasználták. Európa 11 országában volt járvány, általában közepes aktivitással.


Forrás: MTI
2008. 09. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés