2024. Március 28. csütörtök
Egy huszonkét éves amerikai kismama eladásra bocsátotta saját anyatejét, miután olyan mértékű készletet halmozott fel, melyet fagyasztója már nem bírt el.

Martha Heller négy hónappal ezelőtt adott életet kislányának, aki cumisüvegből nem fogadta el a lefejt anyatejet, Martha viszont annyi felesleget „termelt”, hogy az augusztus óta lefejt és lefagyasztott tejjel mostanra megtelt a mélyhűtője.

lefejt anyatej hirdetés adomány szoptatás kismama

Miután az értékes táplálékot kidobni nem akarta, elhatározta, hogy újsághirdetésben próbál meg túladni a mintegy 2,8 liternyi anyatejen, nem is olcsón: minimum 200 dollárért (kb. 35 ezer forintért) kínálva azt. A lefejt anyatej szakértők szerint egyébként hat hónapon át tárolható fagyasztóban.

A leleményes kismama a hirdetés feladása előtt gondosan utánanézett, hogy Iowa állam törvényei hogyan szabályozzák az anyatej kereskedelmét, de erre vonatkozó rendelkezést nem talált. Az állam egészségügyi tisztviselői azonban, hiába nem létezik erre vonatkozó tiltás, mégsem tartják jó ötletnek a nő lépését. Martha most az Iowa Egyetem anyatejbankjának is hiába ajánlotta fel a tejet, az intézmény ugyanis adományt csak olyan anyáktól fogad el, akik korábban már átestek náluk egészségügyi vizsgálaton.

A hirdetésre eddig nem jelentkezett komoly érdeklődő, csak egy telefonbetyár.


Forrás: MSNBC
2007. 11. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés