2024. Április 18. csütörtök
Biztató eredményeket mutatott egy önkénteseken végzett vizsgálat, melyben a magas vérnyomás csökkentését célzó védőoltás-prototípust tesztelték. A vakcinával évente több mint hétmillió haláleset válhatna megelőzhetővé a világon.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint ma a világon 600 millió embernek magas a vérnyomása, és az összes haláleset 13%-áért ez a betegség felelős.

magas vérnyomás hipertónia elleni védőoltás

Mindez megelőzhetővé válhatna az új vakcinával, melynek célja, hogy antitesteket hozzon létre egy olyan fehérje-hormon ellen, mely az érfalak összehúzásáért, és így magas vérnyomásért is felelős. Jelenleg is léteznek olyan gyógyszerek, melyek sikeresen kezelik ugyanezen hormon rossz hatásait, ám gyakran mellékhatásokkal járnak, és a betegeknek folyamatosan szedniük kell a gyógyszert.

Az oltást most közepesen magas vérnyomású betegeken tesztelték: a résztvevők egyharmada gyengébb, egyharmada erősebb védőoltást kapott, a többiek pedig pedig placebót (hatóanyag nélküli injekciót). A fő cél az volt, hogy a gyógyszer biztonságosságát teszteljék. A vizsgálat során kellemetlen mellékhatások csak minimálisan jelentkeztek, vagy nem volt közük a védőoltáshoz.

Ami a hatékonyságot illeti, a gyógyszer sikeresen birkózott meg a kora reggeli magas vérnyomással, ami a legtöbb agyvérzés és szívroham bekövetkeztében szerephez jut. Az oltást a svájci gyártó tesztelte, az eredményeket független szervek értékelték. Az engedélyeztetéshez még két nagyobb, hatékonyságot és biztonságot ellenőrző teszten kell a gyógyszernek sikeresen átmennie.

A Lancet című szaklapban közzétett eredmények kommentárjában Ola Samuelsson és Hans Herlitz „érdekesnek és bíztatónak” titulálták az eredményeket. Az út idáig nem volt zökkenőmentes, ki kellett küszöbölni például az oltás évenkénti többszöri megismétlésének szükségességét, illetve a mellékhatásokat illető aggodalmakat.


Forrás: Medipress
2008. 03. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés