2024. December 22. vasárnap
A méz baktériumölő összetevőinek köszönhetően a gyógyászatban is nagyobb szerephez juthat holland kutatók szerint, mégpedig az antibiotikumokkal szemben rezisztens törzsek ellen, például égési sérülések és bőrfertőzések kezelésében.

Az amszterdami Orvosi Mikrobiológiai Intézet munkatársai Sebastian A.J. Zaat vezetésével orvosi tisztaságú méz antibakteriális hatását vizsgálták olyan baktériumokkal, amelyek ellenállnak a hagyományos antibiotikumoknak. A kutatók izoláltak egy defenzin-1 nevű fehérjét, amely a méhek immunrendszerének összetevője, és a mézhez az állatok adják hozzá.

méz, antibiotikum

A felfedezés magyarázatot ad arra is, hogyan működik a méhek immunrendszere, aminek következtében a méhészek képesek lehetnek egészségesebb, táplálóbb méz előállítására.

„Évezredek óta tudjuk, hogy a méz jót tesz a különböző bántalmakra, de sosem értettük ennek mikéntjét – írja Gerald Weissmann, az eredményeket közlő FASEB Journal szerkesztői kommentárjában. – Most sikerült kivonni azt az antibakteriális összetevőt, melynek segítségével hatásosabban védekezhetünk a fertőzésekkel szemben.”

A kutatók reményei szerint a méz, vagy annak valamely összetevője alkalmazható lenne az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfertőzések kezelésére, vagy megelőzésére.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés