Egy nemzetközi kutatócsoport Kim Hill, az Arizonai Állami Egyetem antropológusának vezetésével 32 vadászó-gyűjtögető csoport társadalmi szerkezetéről gyűjtött és hasonlított össze adatokat. Megállapították, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben a természeti népek együtt élő csoportjai túlnyomóan nem vérrokonokból állnak.
A Science című tudományos folyóiratban közzétett vizsgálat további részleteket is felfed. Más társas állatfajokkal ellentétben a Homo sapiens esetében mindkét nem képviselői elhagyják szülőcsoportjukat, ugyanakkor az ellenkező nemű testvérek gyakran ugyanabban a közösségben élnek. Ez gyarapítja az együttműködő kapcsolatok számát, ami pedig már az ősembernél hozzájárult a kulturális fejlődéshez.
Hillék eredményei igazolják a kanadai Bernard Chapais 2008-as elméletét, amely szerint a promiszkuitás monogámiával való felváltása indította el fajunk kulturális evolúcióját. Miután a férfiak is ismerték gyerekeiket, a családi kapcsolatok száma ugrásszerűen megnőtt, és azt követően is fennállt, hogy az utódok új csoportba kerültek. A rokoni kapcsok által az egyes hordák közti ellenségeskedés csökkent.
A monogámia biztosan fontos szerepet játszik az ember különlegességében – magyarázta Kim Hill a Der Standard című osztrák lapnak. Igaz, döntő befolyása a saját, immáron felismerhető utódba történő apai befektetésnek lehetett, folytatta a kutató. A stabil poligín kötődések (ahol egy férfi több nővel áll kapcsolatban) esetén is jelentkeznének egy idő után ezek a hatások.
A természeti népeknél azonban alig fordul elő a többes házasság. A vadászó-gyűjtögető népeknél a férfinak ugyanis nehéz elegendő élelmet szerezni ahhoz, hogy több partnert is el tudjon látni – fejtette ki Hill. Valószínűleg így lehetett ez távoli elődeinknél is.