2025. Március 03. hétfő
Növekszik azoknak a 45 éven aluliaknak a száma, akiknek visszérproblémái vannak, ahogyan a térdoperáció és a belső vérzés is gyakori probléma ebben a korcsoportban. Szakemberek szerint ennek oka az ülő életmódban gyökerezik, az emberek túl sokat tévéznek és keveset mozognak, ami egészségügyi komplikációkhoz vezet.

Forrás: Medipress
2016. 12. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:
A szívbillentyűk működési zavarait veleszületett fejlődési rendellenesség okozhatja, de felnőttkorban is kialakulhat. Az esetek döntő többségében a betegség - a fejlett műtéti eljárásoknak köszönhetően - ma már gyógyítható elváltozás, ennek azonban fontos feltétele a korai diagnózis és a kardiológiai kezelés időben való megkezdése. Arról kérdeztük Dr. Vaskó Pétert, a Kardioközpont kardiológusát, hogy milyen tünetekre fontos odafigyelni, milyen módon történik a betegség kivizsgálása és terápiája, valamint milyen életmóddal összefüggő alapszabályokat javasolt betartani annak érdekében, hogy az is teljes életet élhessen, aki ezzel a betegséggel küzd.

Az esetek döntő többségében a betegség - a fejlett műtéti eljárásoknak köszönhetően - ma már gyógyítható elváltozás.

Forrás: Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)
2016. 12. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:
Azokat a megbetegedéseket, amelyek a munkavégzéssel egyértelműen összefüggésbe hozhatók, foglalkozási betegségeknek nevezzük. Ilyen kórkép például a kéztőalagút szindróma, amely a számítógéppel dolgozókat, a fodrászokat, a kozmetikusokat, a varrónőket, a masszőröket, tehát a kezüket intenzíven használókat érinti a leggyakrabban. Dr. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpont fájdalomcsillapítás specialistája segít abban, hogy hogyan lehet tartósan megszüntetni ezt a kellemetlen, nagyon gyakran a munkavégzést is megnehezítő, fájdalmas problémát.

A kéztőalagút szindróma a számítógéppel dolgozókat, a fodrászokat, a kozmetikusokat, a varrónőket, a masszőröket, tehát a kezüket intenzíven használókat érinti a leggyakrabban.

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)
2016. 12. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az ízek érzékelését több tényező is befolyásolja, ezért ha bármi változást tapasztalunk e téren, akkor átfogó vizsgálatokra lehet szükség a kiváltó okok felderítéséhez. A furcsa érzés jelentkezhet terhesség idején, okozhatja bizonyos gyógyszerek szedése, de fogászati, gasztoenterológiai és fül-orr-gégészeti problémákra is felhívhatja a figyelmet.

Forrás: Fül-orr-gége Központ www.fulorrgegekozpont.hu 
2016. 12. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:
Szakemberek szerint a korai matematikai készségek talán még az írástudásnál is fontosabbak, és nagyobb mértékben meghatározzák a gyermek későbbi iskolai teljesítményét, sőt majd a felnőttkori fizetését is, mégis sokkal kevesebb tanulmány foglalkozik azzal, hogy a szülők miként tudják segíteni gyermekük ezen készségének alakulását.

Szakemberek szerint a korai matematikai készségek talán még az írástudásnál is fontosabbak. De hogyan segíthetjük?
Forrás: Medipress
2016. 11. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:
„Hogy vagy?” – kérdezzük embertársainkat naponta akár többször is, és a válasz általában: „kösz, jól vagyok”. Az igazság azonban az, hogy ötből csupán egy ember mond igazat akkor, amikor állítja, hogy jól van.

Nem hiába mondják, hogy az alkohol kis mértékben orvosság: a mérsékelt szeszfogyasztás csökkenti a stroke kialakulásának esélyét. A túlzásba vitt alkoholizálás ugyanakkor épp ellentétes hatást vált ki.

Létezik egy légzésközpontú meditáció, a Sudarshan Kriya jóga, amely segít a súlyos depresszió tüneteinek kezelésében olyan esetekben is, ahol az antidepresszánssal történő kezelés kudarcot vallott.

A kutatók közelebb kerültek a működő mesterséges vese létrehozásához, melyről az ASN Kidney Week című rendezvényen számoltak be Chicagoban.

A kutatók közelebb kerültek a működő mesterséges vese létrehozásához, melyről az ASN Kidney Week című rendezvényen számoltak be Chicagoban.
Forrás: Medipress
2016. 11. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:
Egy friss kutatás szerint a cseresznye, csokoládé és egyéb ízű cigaretták vonzzák a fiatalokat, mivel hajlamosak azt hinni, hogy az ilyen dohányipari termék kevésbé veszélyes, mint a hagyományos cigaretta.

Az ízesített cigaretták vonzzák a fiatalokat, mivel hajlamosak azt hinni, hogy ezek kevésbé veszélyesek, mint a hagyományos cigaretták.
Forrás: Medipress
2016. 11. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző471.  |  472.  |  473.  |  474.  |  475.  |  476.  |  477.  |  478.  |  479.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés