2024. Október 08. kedd
Bár a bőrdaganatok leghalálosabb fajtáját, a melanomát napjainkban több ember éli túl, mint a korábbi generációkban, egyik típusának halálozási aránya nem csökkent az elmúlt 30 évben. A noduláris melanoma ugyanis nem mindig úgy néz ki, mint a közegészségügyi kampányokban bemutatott rákos anyajegyek.

A noduláris melanoma, vagyis a csomószerű melanintartalmú festékes bőrdaganat a diagnosztizált melanomák 14 százalékát teszi ki, de a halálos esetek 37 százalékáért felelős – derül ki az Archives of Dermatology számában megjelent tanulmányból. Az egyik szerző, Dr. Martin A. Weinstock, a Brown Egyetem bőrgyógyász professzora szerint ezek a daganatok általában veszélyesebbek, mint a többi melanoma, és ha pusztán azok tipikus jegyeire hagyatkoznak, fennáll a kockázata, hogy a noduláris melanomát észre sem veszik.

noduláris melanoma

A tanulmány szerzői több mint 111 ezer invazív melanomás esetet elemeztek 1978 és 2007 között, és kimutatták, hogy legalább minden ötödik noduláris melanoma végül halált okozott. A noduláris melanoma és a jellegzetesebb, felületesen terjedő melanoma (SSM) is a melanin bőrpigmentet termelő melanocita nevű bőrsejtekből indul ki. A melanomák többsége kialakulása után hónapokig vagy évekig is a bőr felső rétegében marad, egy tizedmilliméternél nem hatol mélyebbre. Ezeket a rákos eseteket átmérőjük növekedése miatt könnyebb kimutatni, és egy kevés helyi érzéstelenítővel és anyajegy-eltávolítással többnyire gyógyíthatók.

Noduláris melanoma esetén azonban a daganatos sejtek gyors függőleges növekedésbe kezdenek, és gyökeret bocsátanak mélyen a zsírba, a vérbe és a test más szöveteibe. Ez azért számít sokat, mert a daganat mélysége határozza meg a túlélés arányát. Amint a daganat túl mélyre nő, a melanoma altípusa nem számít a túlélési arány szempontjából. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az emberek minél korábban észrevegyék a noduláris melanomát.

A bőrgyógyászok régóta hangsúlyozzák a rákos anyajegyek négy jellegzetességét: az aszimmetriát, a rendellenes széleket, a színváltozást és az átmérőt. Dr. David J. Leffell, a Yale Orvostudományi Egyetem bőrgyógyász professzora szerint a noduláris melanoma felfedezéséhez a gyors, néhány héten vagy hónapon belüli növekedést is hozzá kell tenni a listához.

Dr. Ali Hendi, az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia tagja szerint a melanoma leggyakoribb fajtája sötétbarna vagy fekete foltként indul, és mérete növekedik; gyakran némi rózsaszín is keveredik bele. A noduláris melanoma azonban más: színe a rózsaszíntől a lilán át és a sötétbarnáig bármilyen lehet. Gyakran azonban rózsaszín. A közös nevezőjük az, hogy változnak, méretük nő, egyre szélesebbé és mélyebbé válnak.

Weinstock elmondta, hogy a noduláris melanoma olyan gyorsan fejlődik, hogy nagyon nehéz időben elcsípni a rákos léziót. Olyan esetek is előfordultak, hogy a páciens gyanús anyajegy nélkül hagyta el a rendelőt, két hónappal később pedig már noduláris melanomát diagnosztizáltak nála. A szakértők szerint ezért a legfontosabb, hogy mindenki figyelje az esetleges elváltozásokat, mert általában maga a páciens az, akinek feltűnik, hogy valami baj van. Ha valakit aggaszt egy folt, és orvosa nem hajlandó biopsziát végeztetni, keressen másik orvost, és végeztessen biopsziát. Ebben a betegnek kell diktálnia.


Forrás: Medipress
2012. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés