2022. Augusztus 09. kedd
Az Amerikai Természettudományi Múzeum kutatói új piócafajra bukkantak Peruban, amelyet a rettentő állkapcsú dinoszaurusz után Tyrannobdella rex névre keresztelték el. Az állat kedvelt helye az emberi száj és orrüreg.

Az új pióca mérete nagyjából megegyezik az Európában is ismert orvosi piócáéval (Hirundo medicinalis), azonban jóval erősebb, 0,130 millimétert is elérő fogai vannak. Azokkal előszeretettel kapaszkodik meg a száj- és az orrüreg nyálkahártyáján, hogy teleszívja magát vérrel.

pióca

Peruban több eset is ismertté vált, amelyben a pióca emberek orr- és garattájékán kapaszkodott meg. Egy hatéves fiúnak az orrából 25 milliméteres példányt húztak ki, egy kilencéves kislányéból egy hét centiméter hosszú állatot kellett eltávolítani, miután fejfájásra panaszkodott – írják a kutatók a PLoS One című folyóiratban.

Az európai piócafajok általában az emlős állatok testének felszínére tapadnak rá, hogy bőrüket fájdalomcsillapító anyag segítségével észrevétlenül átharaphassák. Fogaik még a szarvasmarha bőrén is áthatolnak néhány másodperc alatt. Egy pióca akár testtömege ötszörösének megfelelő vérmennyiséget is képes felszívni, mielőtt jóllakottan lepottyan gazdájáról.

A Tyrannobdella rex azonban már testfelépítésében is eltér európai rokonaitól. Az eddig leírt piócákhoz képest csak egyetlen állkapcsa van, amelyben azonban rendkívül nagy fogak ülnek. Az újonnan felfedezett fajt ezért külön nemzetségbe sorolták.

Mark E. Siddall, a cikk írója szerint változtatni kellene a piócák rendszertani felosztásán, ugyanis világszerte akadnak ismétlődő esetek, amelyekben az élősködők különféle testnyílásokban telepednek meg – többnyire az orrban, de akár a szemben, a hüvelyben, a húgycsőben vagy a végbélben is. Eddig ezeket a véletlennek tulajdonították, Siddall azonban nem zárja ki, hogy a nyálkahártyákra szakosodott piócafajok közös őstől származnak.


2010. 04. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés