2024. December 03. kedd
Egy nő, aki terhessége előtt és alatt naponta csaknem fél kilogramm szódabikarbónát evett, most súlyos izom-, illetve szívproblémákkal küzd. Furcsa sóvárgását a pica nevű betegség okozza, mely evésre nem alkalmas tárgyak fogyasztására késztet.

Az állapot többek között kukoricakeményítő, agyag, sütőpor, kosz, jég vagy hasonló dolgok fogyasztására ösztönöz, és terhesség alatt gyakrabban fordul elő. A 35 éves kismama gyengeséggel és szédüléssel fordult orvoshoz terhességének 37. hetében. Először szívritmuszavarral és lábizom-gyengeséggel diagnosztizálták. Káliumszintje is alacsony volt – ez az ásványi só felel az idegek és az izomsejtek megfelelő működéséről, elsősorban a szívizmokéról. „Az alacsony káliumszint magyarázatot ad a gyengeségre és a szívritmuszavarra” – mondta Dr. Thomas Myles, az esetről szóló beszámoló társszerzője, a missouri St. Louis Egyetem szülész professzora. Az orvosoknak ezután azt kellett megállapítaniuk, mi okozza az alacsony káliumszintet. „Láttam egy beteget, akinek koffein-túladagolás miatt volt ilyen tünete, tehát étrendi okra kezdtem gondolni” – tette hozzá Myles, aki ismeri a pica tüneteit, de a kismama nem vallotta be különös szokását.

Az orvosok kórházba küldték a várandós nőt, ahol az intenzív osztályra került, miután szapora szívritmus alakult ki nála. Pótolták a szervezetéből hiányzó folyadék- és elektrolit-mennyiséget. A laboratóriumi tesztek alapján vérében magas volt a kreatin-kináz enzim szinte. Ez a rabdomiolízis nevű betegség jele, ami vesekárosító izomleépülést jelent. Az EKG tanúsága szerint a kismama bal szívkamrája kitágult, gyanítani kezdték, hogy terhességi kardiomiopátiában (PPCM) is szenved – ezt a betegséget általában a terhesség utolsó hónapjában diagnosztizálják, és 1300-5000 szülésből egyet érint. Miután a nő szívgyógyszert és vérátömlesztést kapott, 2,4 kilogrammos egészséges kisfiúnak adott életet. A kismama két nap múlva vallotta be, hogy évek óta nagy mennyiségű szódabikarbónát fogyaszt csuklás ellen, és még a kórházban is folytatta anyagcsere-romboló szokását.


Forrás: Medipress
2013. 07. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés