2024. December 02. hétfő
Egy friss kutatás szerint minél jobb társ valaki, annál jobb szülő lesz, mivel a párunkról való gondoskodáshoz, a vele való törődéshez ugyanarra a képességre van szükségünk, amire a gyerekneveléshez is.

Amint arról a tanulmányt készítő Abigail Millings, a Bristol Egyetem munkatársa beszámolt, a Personality and Social Psyhology Bulletin című lapban megjelent vizsgálat során munkatársaival arra voltak kíváncsiak, hogyan hatnak egymásra az ember életében a különféle szerepkörök, jelen esetben a társkapcsolat, valamint a szülői feladatkör.

 

A kutatásba 125 olyan párt vontak be, akiknek 7-8 év közötti gyerekeik voltak, és valamennyiüknél kielemezték azt, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz, milyen módon viszonyulnak gyermekeikhez, valamint mennyire képesek megérezni, milyen jellegű gondoskodásra van szüksége a másiknak, azaz mikor kell felvidítani, mikor kell együtt szomorkodni vele. A szakemberek megállapították, hogy ugyanaz a készség tesz valakit gondoskodóvá a párja felé, mint a gyereke felé, vagyis ha valaki az egyik kapcsolatában képes a másik érzéseire ráhangolódni, vele együtt érezni, akkor ugyanezt egy más jellegű kapcsolatában is képes megtenni.


Forrás: Medipress
2012. 12. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -