2024. December 21. szombat
A tojásban megtalálható minden olyan tápanyag, amely nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Ezért is fontos lenne eloszlatni a tojásfogyasztást visszafogó évtizedes tévhiteket.

Mindennapra egy tojást?

Sajnos, ez csak a gyermekversikében teljesül: a KSH adatai szerint évente átlagosan 235, azaz kevesebb mint napi egy tojást eszünk, és ez a szám sajnos évről évre csökken. Pedig a tojás az anyatejjel egyenértékű, a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyag. Nem csoda, hogy dr. Debreceni László belgyógyász, kandidátus naponta nem is egy, hanem három tojást javasol, leginkább reggelire. A Tojás Világszövetség 1999-ben október második péntekét választotta a tojás világnapjául. A cél a tojás vonzóbbá tétele, a tojáshoz kapcsolódó tévhitek eloszlatása. A magyar tojástermelők az idén nemzetközi konferenciával ünneplik a világnapot. A tojás keresletének csökkenése természetesen visszavezethető az árak jelentős növekedésére is, annak ellenére, hogy a tojás még mindig a legolcsóbb fehérjeforrásnak számít. - Tojás nélkül nincs étel – mondja Bereznay Tamás konyhafőnök, szakácskönyvíró, aki szerint a tojás az egyik legváltozatosabban elkészíthető élelmiszer. – Ha időnk engedi, bátran próbáljunk ki új ízeket! A hagyományos rántotta és főtt tojás mellett készíthetünk például sonkás-túrós quiche-t, palacsintaroládot krémsajttal töltve, vagy éppen lekváros gofrit, ami biztosan elnyeri a családtagok tetszését.Tojás

A dietetikus szemével

Számos egészségügyi szervezet ajánlja világszerte a tojás fogyasztásának növelését, és cáfolja azokat a tévhiteket, amelyek szerint a tojás a koleszterinszint emelkedését okozná. - A tojás olyan nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz, amelyekre a szervezetnek – különösen gyermekkorban – szüksége van. Ezért is javaslom, hogy készítsünk hetente legalább kétszer egészséges tojásos ételt tízóraira vagy uzsonnára – mondja Tóth Bernadett dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja. Ha a tojást két szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám: tápláló és sokszínű, hiszen rendkívül gazdag mind tápértékét, mind pedig elkészítését illetően. Az egészséges étrend alapját pedig éppen a nagy tápértékű ételek és élelmiszerek, valamint a változatosság adja. A tojás fő érdemei közül kiemelendő, hogy teljes értékű fehérjeforrás, tehát az összes esszenciális aminosav (amelyeket szervezetünk nem vagy csak elégtelen mennyiségben képes előállítani) megtalálható benne. A fehérjéket a szervezet építőköveinek is szoktuk hívni, hisz részt vesznek a test építésében és regenerálásában; továbbá nélkülözhetetlenek egyes enzimek, antitestek, hormonok előállításához és a megfelelő izomzat kialakításához is. Hiányuk főleg gyermekkorban fejlődési és növekedési rendellenességet okozhat. Egy tojás napi energiabevitelünk (2000 kcal-val számolva) csupán 4%-át adja, miközben az ajánlott fehérje, D- és B2-vitamin 10%-át; a B12-vitamin és folsavszükséglet több mint 10%-át fedezi.

Nem csak agglegényeknek!

A tojást sokan még mindig a túlzott zsír- és koleszterinbevitel felelősének tartják, pedig ezt már számos tudományos kutatás cáfolta. A hangsúly az elkészítési módban és az étrend egészében rejlik. A szalonnás rántotta vagy más, sok zsiradék hozzáadásával készült tojásételek gyakori fogyasztása valóban túlzott zsír- és koleszterinbevitelhez vezethet. Ugyanakkor egészségesen elkészített formában a tojás mindennapi étrendünk méltó részét képezi. Elkészítése rendkívül sokrétű, önálló ételként főzve, sütve, egészben, krémként, feltétnek, salátaként, szendvicsbe tehetjük, míg összetevőként krémlevesekhez, tésztaköretekhez, feltétekhez és süteményekhez is felhasználjuk. Az iskola kezdetével mindig nagy kérdés, mit pakoljunk tízóraira vagy uzsonnára gyermekünknek ahhoz, hogy energiával telve, egészségesen teljesítsen mentálisan és fizikálisan is. E célra a tojás tökéletes választás. Szendvicsbe tehetünk főtt tojásszeleteket, készíthetünk tojáskrémet, illetve kevés olajban vagy olaj nélkül készített rántotta is képezheti egy egészséges és tápláló szendvics részét. Álljon itt néhány recept Bereznay Tamástól annak bizonyságául, milyen újszerűen, változatosan lehet a tojást felhasználni:

Sonkás-túrós quiche

Hozzávalók: 3 tojássárgája, 2 dl tejszín, 15 dkg túró, 20 dkg főtt sonka, só, szerecsendió A tésztához: 20 dkg liszt, csipet só, 15 dkg vaj, 1 tojássárgája A lisztet és a sót tálba szitáljuk, hozzáadjuk a vajat, kézzel elmorzsoljuk. Beleütjük a tojássárgáját, adunk hozzá egy kevés hideg vizet (kb. 2-3 evőkanálnyit), és addig kevergetjük, amíg a tészta kezd összeállni. Végük kézzel összegyúrjuk, és golyót formázunk belőle. Fóliába csomagoljuk, és legalább 30 percre a hűtőbe tesszük pihenni. Utána enyhén lisztes felületen kör alakúra nyújtjuk, majd kerek tortaformába simítjuk. A sonkát kockára vágjuk, és a tésztára szórjuk. A tojást összekeverjük a tejszínnel, a túróval, kevés sóval és frissen őrölt szerecsendióval. Az így kapott masszát a tésztába öntjük, és a sütőt légkeverés esetén 170 fokra, normál sütőben 190 fokra előmelegítve 25-30 perc alatt megsütjük.

Palacsintarolád krémsajttal töltve

Hozzávalók: a palacsintához: 2 tojás, 2 dl tej, 20 dkg liszt, ½ dl tejszín, csipet só, frissen vágott petrezselyem a krémhez: 10 dkg fetasajt, 10 dkg mascarpone, 5 dkg krémsajt A tojássárgáját tejjel és a tejszínnel elkeverjük. Óvatosan hozzáadagoljuk a lisztet, és fakanállal simára keverjük. Sózzuk, hozzáadjuk a nagyon finomra vágott petrezselymet és a tojásfehérjéből vert habot. Enyhén sós, sűrű palacsintamasszát kell kapnunk. Serpenyőben pár csepp olajat melegítünk, és 3 mm vastagságú palacsintát sütünk. A fetasajtot villával összetörjük, hozzákeverjük a mascarponét és a krémsajtot. A kihűlt palacsintákat vékonyan megkenjük a krémsajttal, szorosan feltekerjük, és fóliába csomagolva pár órára hűtőbe tesszük. Felszeletelve önmagában vagy friss salátalevelekkel fogyasztjuk.

Nutellás vagy lekváros gofri

Hozzávalók: 2 dl tej, 2 dl tejszín, 7 tojás, 11 dkg cukor, 4 dkg vaníliás cukor, 20 dkg liszt, csipet só, reszelt citrom- és narancshéj, olaj vagy vaj a sütéshez A tojásokat kettéválasztjuk, és a sárgáját a cukorral, vaníliás cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejet, a tejszínt, a sót, a reszelt citrom- és narancshéjat, valamint a lisztet. Csomómentesre elkeverjük, és a tojásfehérjéből vert kemény habbal lazítjuk. Gofrisütőben megsütjük. Megkenjük lekvárral vagy mogyorókrémmel, és két darabot összetapasztunk. Kiváló uzsonna a gyereknek.


Forrás: ISSUES Management Tanácsadó Kft.

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés