2024. Március 29. péntek
Hiába cserélték a magas zsírtartalmú tejtermékeket kevésbé zsírosabbra egy ausztrál vizsgálatban résztvevő elhízott gyermekek étrendjében, nem sikerült fogyniuk.

A felmérésbe 145, négy és 13 év közötti gyereket vontak be, akik egy részének étrendjében a tejtermékeket alacsony zsírtartalmúakra cserélték, a kontrollcsoportul szolgáló többiekét pedig változatlanul hagyták. Három és hat hónap elteltével vérvizsgálaton estek át a gyerekek, mérték deréktérfogatukat, testmagasságukat és súlyukat.

alacsony zsírtartalmú tejtermék

A hat hónapos követési időtartam végére a vizsgálatba bevont gyerekeknek sem a testsúlya, sem a testtömegindexe (BMI) nem változott észrevehetően, ugyanakkor az alacsony zsírtartalmú tejtermékek fogyasztásának volt némi pozitív hozadéka: az ilyen gyerekeknél némiképp alacsonyabb vérzsírértékeket mértek, és valamelyest csökkent koleszterinszintjük is.

Az első csoportba tartozók a teljes kalóriamennyiség 13,3 százalékát vették magukhoz telített zsírokkal, míg a kontrollcsoport tagjainál ez az arány 16,6 százalék volt. A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a csökkentett zsírtartalmú tejtermékekre való átállás után az így "kiesett" kalóriamennyiséget más forrásból pótolták a gyerekek, és a korábbinál több energiát vettek magukhoz más ételekkel.


Forrás: MTI
2011. 04. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés