2024. December 04. szerda
Kétszer nagyobb eséllyel alakulhat ki idős korban Alzheimer-kór és érrendszeri hátterű szellemi leépülés (demencia) azoknál a nőknél és férfiaknál, akik középkorúként erősen dohányoznak – mutatták ki amerikai kutatók.

Rachel Whitmer, a kaliforniai Oaklandban működő Kaiser Permanente kutatója és munkatársai több mint 21 ezer ember egészségügyi adatait elemezték, akik korábban, az 50-es és 60-as éveikben már részt vettek egy felmérésben. A több mint húsz évvel későbbi követéses vizsgálatban az abba bevont emberek 25 százalékánál állapították meg a demencia valamely formáját, közülük pedig több mint 21 százaléknál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak.

A kutatók megállapították, hogy mind az Alzheimer-kórra, mind a vaszkuláris (érrendszeri) eredetű szellemi leépülésre azoknak volt a legnagyobb kockázata, akik legalább két doboz cigarettát elszívtak naponta. Ezeknél az embereknél átlagosan 114 százalékkal volt nagyobb a demencia, ezen belül 157 százalékkal az Alzheimer-kór és 172 százalékkal az érrendszeri hátterű szellemi leépülés felbukkanásának valószínűsége, mint azoknál, akik nem dohányoztak.

Whitmer rámutatott, hogy kutatásuk elsőként tanulmányozta a dohányzás agyi egészségre gyakorolt hatását ilyen hosszú időszakra vetítve, a dohányosok átlagosnál korábbi halálozása miatt ez ugyanis nem könnyű feladat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 5 millió ember hal meg a világon dohányzással összefüggő szívroham, szélütés vagy rák következtében. További 430 ezer passzív dohányzásnak kitett ember hal meg ugyanezen okok miatt évente.


Forrás: MTI
2010. 10. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés