2024. December 22. vasárnap

Még sikeresebb a fogyókúra tojással

fogyókúra, tojás, reggeli
1 . oldal
Bár sokan elhanyagolják, a reggeli a nap egyik fontos étkezése, még a fogyókúra alatt is: egy tanulmány szerint a reggelire elfogyasztott két tojás 65 százalékkal több fogyást eredményez.

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a túlsúlyos felnőttek számára a tojásfogyasztás segítséget jelent a fogyókúra során, és még energikusabbá is teheti őket.

tojás, fogyókúra

25-60 éves, túlsúlyos illetve elhízott felnőttek részvételével végzett kísérletükben arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik kalóriaszegény diéta részeként reggelente két tojást fogyasztottak, 65%-kal nagyobb tömeget tudtak leadni, 61%-kal nagyobb testtömeg-index csökkenést értek el, és nagyobb energiaszinttel rendelkeztek, mint azok, akik édes péksüteményeket fogyasztottak reggelire. Mindkét csoportban változatlan maradt a HDL- (jótékony) és az LDL- (káros) koleszterin, valamint a trigliceridek szintje a vérben.

Nikhil V. Dhurandhar, a Louisiana Egyetem Pennington Biomedikai Kutatóközpontjának professzora, a kutatás vezetője szerint nehéz kitartani egy étrend mellett, de ha reggelire tojást választunk, az óriási mértékben javíthatja a fogyókúra sikerét. „A tojásnak köszönhető nagyobb jóllakottságérzés és energia segít abban, hogy hatékonyabban kitartsunk a kalóriaszegény étrend mellett.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés