2024. December 22. vasárnap
Hurrá, nemsokára valamennyien 100 évesek lehetünk! – örvendeztette meg olvasóit a Bild, s mindez eléréséhez  20 jó tanácsot fogalmazott meg.  Az első helyre a sok zöldség, illetve gyümölcsfogyasztást, valamint a rendszeres szexet tette.

A legnagyobb példányszámú német lap által megszólaltatott szakértők azt is kiszámolták, hogy az egyes  tippek – amennyiben megfogadják őket – remény szerint hány évvel hosszabbíthatják meg az életet. Így garantálták azt, hogy aki sok zöldséget és gyümölcsöt, továbbá halat fogyaszt, átlagban két évvel tovább él. Az „élethossziglan” tartó szex lazító és elégedettséget keltő hatása miatt szerintük ugyancsak két évvel járul hozzá az élet meghosszabbodásához, mint ahogy a napi egy pohár vörösbor is csaknem két évet segíthet.

gyümölcs, zöldség, szex

A szakértők szerint a rendszeres társaság – s  minél több jó barát vagy barátnő – ugyancsak élethosszabbító hatással lehet, csakúgy, mint az állandó agytorna, például a keresztrejtvényfejtést és a sakk. De ugyanilyen fontos, s ugyancsak éveket jelenthet a rendszeres mozgás is: ezen a téren persze a sakknál intenzívebb erőkifejtésre, így mindenekelőtt rendszeres futásra, úszásra vagy kerékpározásra van szükség. A dohányzás feladása legkevesebb egy év továbbélést jelent a cikk szerint.

Az idézett szakértők kiemelték a munka jótékony hatását is, ami – különösen, ha jó hangulatban és kellemes környezetben zajlik – legkevesebb egy év pluszt jelent. A képzettség – az érettségi, és különösen az egyetem – ugyancsak jótékony, hónapokban mérhető hatással lehet.

A Bild tanácsadói megfogalmaztak néhány, az életvitellel  kapcsolatos általános tippet is, kiemelve például a jókedv jelentőségét, és figyelmeztettek arra, hogy a düh, a harag és a veszekedés megrövidítheti az életet. A szakértők szinte mindenben egy véleményen voltak, csupán a házasság hatását értékelték különbözőképp. Így az egyik tábor azt állította, hogy a házasság a férfiak számára egy év pluszt, a nők számára ugyanakkor egy év mínuszt jelent. De már egyöntetűen vélekedtek úgy, hogy egy évvel tovább él, aki vidéken, s nem a városban él.

Végezetül a Bild hozzáteszi: ha mindezt az olvasók elhiszik, az önmagában egy évet biztosan segít.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés