Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Tény, hogy a fájdalommal és a fájdalommechanizmusokkal kapcsolatos ismereteink még mindig eléggé hiányosak, még mindig keveset tudunk a fájdalom természetéről. Tény az is, hogy a már rendelkezésre álló tudás és a terápiás lehetőségek alkalmazása is sok esetben nem megfelelő vagy egyenesen helytelen.
Az orvostudomány fejlődése során – különösen a múlt század közepétől – a pontos diagnózis felállítása és az ok szerinti specifikus terápia felé fordult. A gyógyellátás célja elsődlegesen a gyógyítás és az élet meghosszabbítása lett, nem pedig tágabb értelemben a szenvedés csökkentése. A fájdalmat nem betegségnek, hanem csak más betegség tünetének tekintették, és ezért lényegesen kevesebb figyelmet szenteltek neki.
A tüneti kezelés értékét vesztette, és azok, akik ezt művelték, leértékelődtek az orvosi hierarchiában. Talán ezzel magyarázható, hogy a nyilvánvaló szükséglet ellenére fájdalomkutatással a közelmúltig alig foglalkoztak.
Az utóbbi évtizedekben azonban ugrásszerűen megnőtt a fájdalomkutatás és a fájdalom kezelése iránti érdeklődés. Rohamosan fejlődik a neurofiziológia, a gyógyszerkutatás eddig nem is álmodott lehetőségeket tárt fel. Nemzeti és nemzetközi társaságok alakultak, megjelent több, a témával foglalkozó szakmai folyóirat is. Megszülettek az ún. fájdalomklinikák, melyek feladatul tűzték ki a krónikus fájdalom kezelését.
A napjainkban működő fájdalomklinikák zömét aneszteziológusok irányítják, és ez nem véletlen. Jártasságuk a műtéti, szülészeti és műtét utáni fájdalomcsillapításban, a kritikus állapotban lévő betegek ellátásában, tapasztalataik a fájdalomcsillapító gyógyszerekkel, fájdalomcsillapító eljárások, újonnan megfogalmazott elméleti és gyakorlati kezelési elvek teszik egyre hatékonyabbá a fájdalommal való küzdelmet – de az útnak még csak az elején járunk.
Az érzés, amit fájdalomnak nevezünk, mindenkinek ismerős. Azok az emberek, akiknek veleszületetten hiányzik a fájdalomérzetük, nagy veszélynek vannak kitéve. Csak úgy szerezhetnek tudomást sebeikről, ha meglátják őket, evés közben gyakran beleharapnak nyelvükbe, képesek törött végtaggal sétálni, betegségeik nagymértékben előrehaladhatnak, még mielőtt észlelhetnék őket stb.
Tehát a fájdalom hasznos, tulajdonképpen egy jelzőrendszer, ami valamilyen rendellenességre hívja fel a figyelmet. Leggyakrabban ez az első tünet, ami miatt a beteg orvoshoz fordul. A fájdalom leginkább akkor jelentkezik, amikor a szöveteket valamilyen külső vagy belső károsodás éri, mint például sebesülés, műtét vagy gyulladásos betegség esetén. Egészséges állapotban – kivéve talán az extrém terheléseket, a menstruációs és szülési fájdalmakat – nem jelentkezik.
A fájdalom védő szerepe az ember életében igen nagy, azonban ez a mechanizmus nem egyértelműen hatásos. Hasznosságát korlátozza többek között az is, hogy nem jelzi pontosan a baj súlyosságát és fokát. Egy egyszerű tűszúrás például értelmetlenül nagy fájdalmat kelthet, a belső szervi betegségek többsége pedig rendszerint észrevétlenül, fájdalommentesen kezdődik. A fájdalom nem figyelmeztet pl. a rosszindulatú daganatok kezdetére, melyek gyakran akkor kezdenek fájdalmassá válni, amikor gyógyításuk már alig lehetséges. Léteznek gyógyíthatatlan betegségek, mint pl. az Alzheimer-kór, amikor a fájdalom nem is jelenik meg, ugyanakkor az arcidegzsába elviselhetetlen kínokat okoz, noha ez a fájdalom nem jelez semmit.
És végül, ismerünk olyan fájdalmat, amelyeket egy érintés, egy szélfuvallat, egy a bőrre cseppent vízcsepp is kiválthat. Ezek a test nagy felületén terjednek, hónapokig, évekig tarthatnak, semmilyen kezelésnek nem engedelmeskednek, majd hirtelen abbamaradnak – sem a beteg, sem az orvos nem érti, miért kezdődtek és miért szűntek meg.
Előfordulhat, hogy semmiféle szervi okát nem lehet kimutatni, a beteg mégis fájdalomról panaszkodik. Megítélését nehezíti, hogy külső szemlélő számára nem értelmezhető kézzelfoghatóan, az orvos csak a beteg elbeszélésére és viselkedésére támaszkodhat. A fájdalomtűrő képesség is igen változó, mely nemcsak egyénenként különbözik, hanem erősen befolyásolja azt a lelkiállapot is. Katonák – a harc hevében – gyakran nem is veszik észre komoly, nemegyszer a végtag csonkolásával járó sérüléseiket, míg fáradt, szorongó, depressziós állapotban a fájdalomérzet is lényegesen erősebb.
Heveny fájdalom kialakulásakor – sérülés vagy betegség esetén –, amikor a fájdalom oka többé-kevésbé nyilvánvaló, a megítélés egyszerűbb. Ilyenkor a megfelelő terápia a panaszok megszűnéséhez vezet. Természetesen ugyanakkor gondoskodni kell a betegek fájdalomcsillapításáról is. Utóbbi a szenvedés csökkentésén túl azért is fontos, mert bizonyított, hogy a csillapítatlan heveny fájdalom önmagában is a belső szervek komoly működési zavarát okozhatja. A fájdalom keltette félelem, szorongás nemritkán akut pszichotikus reakciókhoz vezet.
A heveny fájdalom csillapításának elvei viszonylag jól kidolgozottak. Hatékony fájdalomcsillapító gyógyszerekkel rendelkeznünk, egyre biztonságosabbak a műtéti eljárások, radiológiai, idegsebészeti és egyéb módszerek.
Fájdalom a daganatos megbetegedések minden stádiumában jelentkezhet. A cél a kór megállítása gyógyszeres, radiológiai és egyéb terápiákkal, esetenként műtéti beavatkozással. A betegség visszaszorulásával általában a fájdalom és az egyéb kellemetlen tünetek is visszafejlődnek. A betegség előrehaladott szakaszában ismét jelentkezhet és fokozódhat a fájdalom. Sok ember gondolatában a rosszindulatú daganat egyet jelent a gyors, elkerülhetetlen és fájdalmas halállal. Ez azonban csak részben igaz.
Több vizsgálat bemutatta, hogy valószínűleg csak a betegek 50%-ánál fordul elő jelentős fájdalom, amit napjainkban az esetek nagy részében megfelelően lehet csillapítani. Kb. a betegek 5%-ánál számolhatunk sikertelenséggel, de még itt is elérhető legalább részleges vagy ideiglenes eredmény.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
