2024. December 22. vasárnap

Családtervezés

meddőségi kivizsgálás
Hazánkban a meddő párok aránya eléri a 25%-ot. Fontos hangsúlyozni, hogy – legtöbbször legalábbis – párokról van szó, hiszen a fogamzási nehézség legszűkebb értelemben véve is két embert érintő probléma. Ennek ellenére még mindig népszerű az a felfogás, hogy a meddőségért a nő a felelős.
BŐVEBBEN


endometriózis
Mirtill mosolygós, 5 hónapos gyermekével várandós fiatal nő. Szerencsésnek tartja magát, hogy viszonylag hamar megfogant a gyermeke azokhoz az ismerőseihez képest, akik már évek óta próbálkoznak sikertelenül.
BŐVEBBEN


Ivett (25), a 12. hétben levő várandós anyuka, szívesen megosztja történetét mindazokkal, akik hasonló cipőben járnak, hiszen nem volt könnyű számára a gyermekhez vezető út, s úgy érzi, segíthet sorstársainak abban, hogy kitartsanak ezen a rögös és bizonytalanságokkal teli úton.
BŐVEBBEN


ikerterhesség, mesterséges megtermékenyítés

Az ikerterhesség a normál terhességhez képest jóval több rizikótényezővel jár, és ma már a lombikbébiprogram során is szemléletváltás figyelhető meg, hiszen jellemzően ritkábban ültetnek vissza kettőnél több embriót, mint korábban.


BŐVEBBEN


gyermekvállalás
A gyermekre vágyók sok esetben semmit sem változtatnak az életvitelükön, a kívánt fogamzás mégis bekövetkezik. Optimális esetben azonban a gyermekvállalást egy tudatos tervezési folyamat előzi meg, amikor testileg és lelkileg egyaránt felkészülten várjuk a gyermek érkezését.
BŐVEBBEN


sterilizáció

A mesterséges meddővé tétel szinte 100%-os fogamzásgátlási módszer. A döntés egy életre szól, így az oda vezető út hosszú. Hogyan jut el egy pár a gondolattól a műtétig?


BŐVEBBEN



További cikkeink
Trónörökös híján: a meddőség Érdekességek a fogamzásgátlás világából Mennyire biztonságos? – A fogamzásgátlás módjai Babára várva: felkészülés a terhességre Szülővé válni nem mindig könnyű A családtervezésről Sürgősségi fogamzásgátlás: a legfontosabb tudnivalók Tesztelhető termékenység: ovulációs és terhességi tesztek Nicsak, ki kopog? Érzékeny terhességi tesztek Életre szóló döntés: felkészülés a terhességre A pajzsmirigy zavarok a férfiaknál is meddőséget okozhatnak Hanyatlik a férfi nemzőképesség Nem sikerül teherbe esnie? Ezek a hormonvizsgálatok szükségesek Meddőségi vizsgálatok- ezek maradnak ki a legtöbbször Normál tartományban a TSH? Ez még messze nem garancia a várandósságra A dohányzó apák fiainak 50 százalékkal kevesebb spermájuk van Felmérés: a gyermekvállalásnál fontos az anyagi biztonság, de ennél lényegesebb a lelki, érzelmi háttér Tényleg olyan nagy gond, ha nem jó a sperma minősége? Meddővé tehet a belső ritmus felborulása Tényezők a férfi meddőség hátterében Lombik helyett napfényt! Gyermekvállalás apa nélkül Anorexia és gyermekvállalás Hormonteszttel megjósolható, meddig termékenyek a nők Magánügy vagy nem a meddőség?
Egy hormon elárulja, meddig termékenyek a nők A mióma leküzdése után is van remény gyermekáldásra Túlsúlyosan is vállalhatok gyermeket? Terhesség ötven év felett Egy ismeretlentől lesz gyermekem? Lombikbébi-kezelés hiperstimuláció nélkül Tények és tévhitek a császármetszésről Menstruációs és ovulációs rendellenességek a meddőség hátterében Meddőség és biológiai ciklikusság Meddőség: Ki a hibás érte? A kor és a meddőség kapcsolata A stressz nehezíti a teherbe esést Gyorsan kifogy a nők petesejtkészlete Jót tesz az embrióknak, ha ringatják őket Teherbe akar esni? Csak ne stresszeljen! A lombikbébiknél gyakoribbak az öröklődő betegségek Ráktól véd a méhen belüli fogamzásgátló Megvan a megoldás a meddőségre? Tévhitek a mesterséges megtermékenyítésről A kövér sperma is jó sperma Mit ér meddőség esetén az orvosi segítség? Tanács meddő férfiaknak: Irány a fogorvos! Pozitív vagy negatív? A tehességi teszt Mindenre képes sejtek: az őssejtek Tudja meg, meddig vállalhat gyermeket!

KÉRDEZZE SZAKÉRTŐNKET
Dr. Vizi János
Szexológus, pszichiáter




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés